Ugrás a tartalomhoz
Hallgatóknak

Miskolci Egyetem - Turizmus szakközgazdász képzés

A képzés célja:
A turizmus posztgraduális képzés keretében a szakembereket felkészítjük arra, hogy képesek legyenek felismerni, értelmezni a turisztikai folyamatokat, megbecsülni azok közvetlen vagy közvetett hatásait munkahelyük, vállalkozásuk működésére, helyes válaszokat tudjanak adni a környezet, a piac változásaira mind nemzeti, mind térségi, mind vállalati, mind intézményi stratégia szintjén, mind az egyes konkrét turisztikai üzleti szituációk vonatkozásában.  

A szakon egyetemi vagy főiskolai oklevéllel rendelkezők levelező posztgraduális képzést folytatnak és tanulmányaik sikeres lezárása esetén:

  • a közgazdász oklevéllel rendelkezők: szakközgazdász, turizmus szakon, 
  • egyéb felsőfokú oklevéllel rendelkezők: turizmusszakértő oklevelet, illetve szakképzettséget szerezhetnek meg, mellyel turisztikai szakképesítéshez kötött közép- és felső vezetői állásokat tölthetnek be turisztikai vállalkozásoknál, közösségi turisztikai szervezeteknél, önkormányzatoknál.  

A képzés nyitott a közgazdász, agrártudományi, bölcsészettudományi, jogi, műszaki stb. egyetemi vagy főiskolai oklevéllel rendelkezők számára. A sokrétű előképzettséget a képzés során az esettanulmányok teammunkában való feldolgozásánál szinergiaként hasznosíthatják a résztvevők. 

Képzési idő:
A képzés levelező jellegű, az oktatás időtartama négy félév.

 

Kapcsolódó anyagok

Kiadványok

Nincs kapcsolódó termék

Tesztek

Nincs kapcsolódó teszt

Rendezvények

Nincs kapcsolódó rendezvény

Vélemények

Jelenleg nincs a témához kapcsolodó vélemény