Ugrás a tartalomhoz

Hírlevél

Kérek hírlevelet

Előzetes tudásszint mérés

A felnőttképzést kiegészítő tevékenység célja: annak felmérése, hogy a képzésre jelentkező dokumentumokkal nem igazolt tanulmányai vagy megszerzett gyakorlati tapasztalatai alapján képes-e a képzés során elsajátítandó tananyagegység követelményeinek teljesítésére, amelynek eredményeként a követelmények megfelelő szintű teljesítése esetén a tananyagegység elsajátítására irányuló képzési rész alól a képzésre jelentkezőt fel kell menteni.

Az előzetes tudásszint felmérését igénylő jelentkezők megszerzett tudásának felmérése írásbeli tesztekkel, feladatsorokkal és/vagy szóbeli felméréssel (kérdéssorokkal) valósul meg. A tesztek alapjául a képzés során alkalmazott értékelési eszközök szolgálnak.

Az adott képzéshez kapcsolódó feladatsorok tartalmazzák a szükséges bemeneti kompetenciákra vonatkozó mérhető, értékelhető feladatokat. A bemeneti kompetenciák meghatározása minden esetben a képzés képzési programjának segítségével kerülnek meghatározásra.

A felmérés eredménye alapján az értékelést végző oktató javaslatot tesz az előzetes tudásszint felmérését kérő jelentkező számára az adott tananyag egység (modul) óraszámára vonatkozóan. A felnőttképzési szerződés megkötése a fentiek figyelembevételével történik meg.

Az előzetes tudásszint felmérése a képzéseink iránt érdeklődő, képzéseinkre jelentkezők számára biztosított szolgáltatás, amennyiben az érdeklődő/jelentkező előzetesen írásban kéri.


 

Elérhetőség

Nyitvatartás: H-CS: 07:30 - 16:00 Péntek: 07:30-14:00

Békés Megyei Képzési Központ

Békéscsaba
Kinizsi u. 5. II.em.1.

Tel.:06-66-520-072

Fax.: 06-66-520-071

E-mail: bekescsaba@perfekt.hu

Képzéseinkről mondták

"Nem olyan régen egy kötelező mérlegképes továbbképzésen voltam. Kóbor Miklósné Eszter tartotta az előadást. Hosszú évek óta azt gondolom hogy a legjobb és legérthetőbb...

Professzionális szintű szervezés! 5-ös jár érte! - T.R. | Szeged | 2018.07

"Nagyon jól szervezett, sok-sok segítségnyújtás, mindig elérhetőek probléma esetén, kiváló tanárok." - K.Zs. | Szeged | 2018.07